Újpest Üdülő sor és Rév u.
Folytatva a Duna pesti partjának bejárását ezúttal az újpesti Rév utca és Üdülő sor bejárása következett nagy fákra vadászva.
A Rév utcán nyugat felé haladva a Duna felé elértem a Palotai sziget északi ártéri erdejének szélét. Innen jelentettek 630 és 605 cm-es törzskörméretű füzeket, de ezt az ártári erdőt majd egy későbbi alkalommal járom be.
Tovább haladva feltűnik az egyik fa amiért jöttem. A kerítésbe nőtt hatalmas nyár. Rengeteg ágra bomlik kb. 4-5 m felett. k: 47.5908 19.0793
Tovább haladva a Rév utcában a Duna felé egy telken belül szép többágas látszik.
Elérve a Duna partot, a part mentén északra fordulok, itt az út már Üdülősor néven halad tovább. Az első 600 körüli nyár fel is tűnik. Mérése nem könnyű mert egy rézsű szerűségben áll, a dunai szél meg csak dönget, így körméretét csak becsülni tudom. Valahol 5,5 m és 6,2 m között lehet. k:47.5882 19.0775
Az út mentén balra, közvetlenül a Duna partján szép többágú fák állnak, némelyik egész nagy.
A kisebbik része van a kerítésen kívül, de minden bizonnyal 6 méter felett lehet a kerülete.
Mellette 2 valamivel kisebb nyár szintén a kerítésbe nőve. Valószínűleg itt van az országban a legsűrűbben elhelyezkedő kerítésbe nőtt listás faállomány.
Tovább haladva észak felé a másik fa fogad amiért jöttem. Telken belüli, pár éve az egyik ága az elhagyatott épületre dőlt, de a többi része egész jó állapotban van.
Valószínűleg ennek a fának is 6 méter felett lehet a törzskörmérete. A kerítésen 1-2 kisebb lyuk, a kapu mellett könnyű fölszökési lehetőség. De a nagyon szeles idő miatt és túra partner nélkül nem kockáztatom meg a bemászást. k: 47.5917 19.0802
Az Üdülő sor, elérve a hadi kikötőt, végül keletre kanyarodik, ezt a részt már fegyveres őrrel védik, így a bemászás már komolyabb következményekkel járna. A kerítés mellett azért egy szép többágú fűz (?) felsejlik.
Összességében ez sem volt egy rossz ebédszüneti túra, de a döngető dunai szél és a mérés nehézségei kissé tompították az élményt. A területen 3 listás fa bizonyosan lehet. Nyilván nem mindig akad az ember 770 cm kerületű nyárfába, mint múltkor a Népszigeten.
Összefoglalva a Duna észak-pesti partszakaszának felfedezését, a Népsziget és Hadi kikötő között, mások adataival kiegészítve 7 db listás fa bizonyosan van a területen. Iskolás módszerrel megpróbáltam ezt egy térképen ábrázolni. A Palotai sziget déli ártéri erdeje (téglalappal jelölve a térképen) és az északi ártéri erdő rejthet még pár listás fát.
A tippekért és a 2 fűz adatáért köszönetet mondok Szél Győzőnek és Baranyai Lászlónak.
M.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése